Beyond the Valley of the Dolls (1970)

Írta: Russ Meyer, Roger Ebert
Rendezte: Russ Meyer

A múlt héten már voltak bíztató jelek, melyek arra utaltak, hogy a mesternek is elege volt a szoft-pornó nihilista mocsarában való hánykolódásból. Ennek ellenére azt kell mondjam, eheti filmünk még ehhez képest is váratlanul nagy ugrás az élettel teli, szép kerek nagybetűvel írt B világa felé – sőt! Elinditottam a lejátszót, és az olyan klasszikus filmek, mint pl. Pokoli torony, Kommandó, Die Hard-sorozat, A smaragd románca, stb. elkészülését finanszírozó mammutstúdió, a 20th Century Fox logója sejlett fel, kisérve a mindenki által jól ismert indulóval. Rögtön utána is néztem, Meyer két filmet csinált a filmbirodalomnak, ebből volt az első az 1970-ben bemutatott Beyond the Valley of the Dolls.

Azért nem kell megijedni, még mindig megnyugtató távolságban vagyunk a mainstreamtől, elég csak idézni a forgatókönyv társszerzőjének, Roger Ebertnek a következő mondatát:

Az egész olyan, mintha a filmet véletlenül készítette volna el egy maréknyi őrült, akik elfoglalták a diliházat

Az viszont mindenesetre tény, hogy Meyer nem tudta saját mániáit olyan gátlástalan mértékben a nézőkre erőszakolni, mint ahogyan azt tette eddig. A film elején nincsenek természeti képek, nincs narrátor sem (csak a legvégén, viszont az mindent visz), a csajok, 1-2 kivételtől eltekintve visszafogottak, a film sokkal hosszabb, mint ahogyan azt megszokhattunk (110 perc), a cselekmény bármennyire kitekert és csapzott, van eleje és vége. Én ezennel nem is szaporítanám tovább a szót, kezdődjön a történet, mely elmeséli nekünk milyen is az, ha az ember rockzenekart alapít a hetvenes évek elején, és eljut Los Angelesig.

Az első jelenet egy buliban játszódik, igazi, hús-vér statisztákkal, ami már önmagában véve is hatalmas újitás az eddigiekhez képest. Ebben a buliban a Kelly Affair nevű csajzenekar mulatja a nagyérdeműt, tagjai Kelly, az énekes-gitáros (Dolly Read), Casey, a basszeros (Cynthia Myers), Petronella (Marcia McBroom) a dobok hercegnője, és említsük még meg Harris-t, a menedzsert, illetve Kelly alkalmi szeretőjét/kedvesét. A koncert után nem sokkal Kelly telefont kap rég nem látott nagynénjétől, aki meghívja magához a csapatot az Angyalok Városába – Meyer az utazást villámgyors vágásokkal, korabeli szlengben előadott, szürreálisan egymáshoz kapcsolódó mondatokkal, és hippi zenével prezentálja, mondanom sem kell, zseniálisan. Miután a társaság megérkezik LA-be, kiderül, hogy Susan, a nagynéni iszonyatosan laza és jófej, meg az, hogy valami örökség jár Kellynek, akinek markát így 1 millió dollárnak a harmada ütheti. Nagy a vidámság, és nem is kell sokáig várni az ünnepléssel, mert Susan egyik befolyásos, ám annál lököttebb haverja, Z-Man házibulit tart villájában.

Z-Mant John Lazar játssza, egy klasszikusan képzett színész, rengeteg Shakespeare darabban játszott – a sors fintora, hogy szinte mindenki e Russ Meyer film alapján azonosítja be –, ez pedig azért fontos, mert Z-Man folyamatosan úgy beszél, mintha a Hamlet-monológot írná újra, és villája is rég letűnt időket idéző kiegészítőkkel, illetve bútorokkal van telepakolva. Na de térjünk vissza a buliba, ahol Kelly-t magával ragadja a házigazda bohém életstílusa, és a vendégek sokszínűsége: van itt vallási guru, bányarém (a Wild Gals of the Naked West csak nagyon ritkán kamera elé állított boszorkányáról van szó), pornós, szőke herceg, Ol' Dirty Bastard-hasonmás, rengeteg pia, LSD, és szex a fürdőkádban. (Jó tudni, hogy valahol, messze a téridőben, de van ilyen.) Több se kell, vegyül a társaság, Petronella megismerkedik a jóképű Emerson-nal (bizony, ő Niles a Vixen!-ből), Casey a divattervező Roxane-nal (Erica Gavin – a Vixen! főszereplője), egyedül Harris erkölcsi mércéjéhez túl alacsony amit lát, és hamarosan féltékeny is lesz Z-Manre. Még az sem dobja fel, hogy a buli pornókirálynője, Ashley, hogy finoman fogalmazzak, állandóan kikezd vele. Másnap, a vad partizás után Porter Hall, Susan nagynéni pénzügyi tanácsadója, illetve párja, csúnyán összeveszik Kelly-vel, mert egy felelőtlen, ócska hippinek tartja őt, pedig világos, mint a Nap, hogy részéről csupán alávaló, anyagias természetű féltékenységről van szó. Majd, ahogy váltogatják egymást a jelenetek, láthatjuk, amint Kelly kezd magas ívben tojni Harris fejére, csak saját karrierjével van elfoglalva, Z-Man átnevezi a bandát The Carrie Nation-re, ergo lenyúlja Harris bandáját, élén a csajával. Így hát menedzserünknek döntenie kell, és meg is teszi azt a lépést, ami rövidtávon megmenti őt a totális vesztes kategóriájától. Miután Kelly levegőnek nézi őt, és Z-Man-nel távozik annak újabb házibulijába, elkenődött pofával rója a magányos utakat, amikor egészen véletlenül megjelenik csili-vili autójában Ashley. Harris, lévén a kényelem híve, nem utasítja vissza a fuvart. Mikor megérkeznek, Ashley megpróbálja becserkészni a vadászt, aki, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, mint a legkifinomultabb budai úrihölgyek, kicsit kéreti magát, hogy aztán kétszeres erőbedobással tegye magáévá az addigra már teljesen elalélt hölgyeményt.

Ugye, hihetné az ember, utolsókból lesznek az elsők: a lejtőn padlógázzal lefelé robogó menedzser gondol egyet, és hazaviteti magát egy pornósztárral, akivel a végén még buja kalandozásokba is bonyolódik, ráadásul úgy, hogy ő a kisujját sem mozdította az egészért. Igenám, csak közben jön a vágás, és láthatjuk, hogy a fentebb már említett szőke herceg, akit most már nevén is tudunk nevezni, Lance, otthonában csinálja ugyanazt Kellyvel, amit Harris Ashleyvel...  Másnap reggel Porter rácsörög Kellyre, hogy üljenek be valahova, dumálják meg, hogy mi van, béküljenek ki, és mindenki mehet a dolgára – a valóság azonban egy sokkal súlyosabb találkozást hoz el. Addig a pontig, hogy beülnek egy laza martinira, kifogástalanul megy a terv. Viszont kiderül, Porter le akarja fizetni rongyos 50 ezer dollárral hősnőnket, hogy az azonnal lépjen le, és ne is álmodozzon több pénzről. Kelly bepöccen, jó nagyot taszít a nyamvadt hivatalnokon, majd békülésképp felmennek Kelly lakására (Lance szerencsére addigra már nincs ott), kellemesen betépnek, és hancúroznak egy kicsit az ágyban. Ezután, jön a meglepő hír, Z-Man újabb mulatságot rendez, ahol nem telik el perc botrány nélkül, megjelenik Susan volt férje, (aki ugyanaz a pasas, mint Harry a Cherry, Harry and Raquel-ből), újfent szerelmet vall neki, majd ugyanabban a pillanatban kiderül Porter aljas puccskisérlete, Porter tehát mehet a frászba. Nem sokkal később láthatjuk, ahogy Harris Ashley alatt, a közeli strandon próbál megvillantani valamit férfiasságából, de ez annyira nem sikerül, hogy Ashley lebuzizza őt, majd leszáll a bikáról, és rögtön talál magának egy arra sétáló fiatalembert. Újabb vágás, ismét a buliban vagyunk, ahol Pet teljesen rágerjed egy csupaizom, nehézsúlyú birkózó-bajnok uriemberre – szerelmes tekintetéből ki lehet találni, mi fog pár jelenettel később következni. De addig még hirtelen beront Z-Man palotájába a drága jó Harris, aki rajtakapja Lance-t Kellyvel, jelenetet rendez, és jól összevereti magát. Harris ezek után totál részegen becsönget az otthonában magányosan begyógyszerezett Casey-hez, akinek elpanaszolja sérelmeit, azok közül is a legfontosabbat, azaz hogy le lett buzizva, és most nem tudja eldönteni, vajon a fiúkat, vagy a lányokat szereti-e. Persze az éjszaka folyamán kiderül, hogy kit. És, ahogy azt megpedzegettem, Pet is rossz fickót visz haza ágyába, Emerson rajta is kapja a törékeny úrinőt a gorilla mellett, akit Pet visitozásokkal nyomatékosítva küldd el a pokolba. Kalandos éjszakája, illetve másnapja volt tehát mindenkinek, de az élet, és a munka nem áll meg, a zenekart meghívják egy TV fellépésre, ahova valahogy Harris is belopódzik, majd láthatatlanul felmászik a plafon alatti csövekre, ahonnan, miközben megy a zene, leugrik. Az adás nem szakad félbe, veszik a botrányt, közben a lányok zokognak, majd már a kórházban tudják meg az örömhírt, hogy Harris túlélte a zuhanást, és hogy a legutóbbi tivornyázás után Casey-nek gyereket csinált. Már eddig négy pszichodrámát le lehetett volna forgatni ennyi eseményből, de a java csak most jön: Casey segítséget Roxane-től kér, ő elküldi egy nőgyógyászhoz, aki végrehajtja az abortuszt. Casey olyan hálás lesz barátnőjének, hogy azonnal elkezd kamatyolni vele, míg a másik kórházlátogató, Harris újfent kisimult arccal, ugyan rövid ideig tolószékbe kényszerítve, de tele életenergiával, teljes harmóniában sakkozgat Kelly sok mindent látott hálószobájában. Van valaki, akinek viszont nagyon nem tetszik, ahogyan a sorok visszarendeződnek, ez pedig Z-Man, aki felhívja magához Lance-t, Roxane-t és Casey-t egy kis privátbulizásra. A buli meghitten zajlik, egészen addig, amíg Z-Man komornyikja meg nem jelenik náci jelmezben, és hoz be egy nagy láda jelmezt, majd karlendítéssel távozik. Ugyanis Z-Man kitalálja, hogy, töménytelen mennyiségű gyógyszer, LSD és alkohol elfogyasztása után mindenki öltözzön be valaminek. Z-Man lesz Szupernő, Lance Dzsungelfiú (jelmeze egy leopárd-mintás tanga), a lányok pedig a Batman-Robin páros. A tudatmódosító szerek elkezdenek dolgozni, Casey és Roxane lelép szexelni egy hálóba, Z-Man pedig Lance-t próbálja rávenni egy kis homoerotikára, ami végülis nem sikerül neki. Drogoktól eltompult agya emiatt teljesen elborul, a film pedig az eddigi erotikus-dráma-musical-vígjáték katyvaszból slasherbe vált: a morcos házigazda kigombolja felsőjét, amiből egy pár, hihetetlen bizarr női mell-kezdemény buggyan ki, majd gúzsba kötözi Lance-t, és levágja a fejét. Szegény komornyik pont arra sétál, így hát ő sem tudja elkerülni végzetét, közben Casey furcsa mód nem a rendőrséget, hanem a tolószékes Harris-t hívja, még szerencse, hogy otthon zsugázik a haverokkal, így megnégyszerezett erőt tud képviselni a közelgő összecsapásban. Közben Z-Man torkon lövi az alvó Roxane-t, üldözi Casey-t, és pont akkor puffantja homlokon, amikor Emerson, Kelly és Petronella megpróbálják hatástalanítani a gátlástalan vadembert. Végül Emerson az, aki véget vet Z-Man ámokfutásának, és a nagy dulakodás közben meghúzza a ravaszt. Szerencsére még mindig van hátra a 110 percből, így van idő arra, hogy végighallgasuk egy teljesen valószerűtlen, kontextus nélkül felbukkanó narrátor elszámolását, majd végignézzük, ahogyan Petronella és Emerson, Kelly és Harris és Susan és volt férje összeházasodnak. Na végre vége.

Nem akarom sokáig rabolni időtöket, mert nem érdemlitek meg. Úgyhogy most kivételesen hagyjuk a zenét (musical lévén, jó sok, tipikus '60-as évekbeli, vaskos harmóniákkal cizellált rock), a képeket (kifejezetten kommersz, nyílván a 20th Century Fox miatt), mert ilyen sztori mellett véleményem szerint emberfeletti energiákat felemésztő, éppen ezért teljesen fölösleges próbálkozás lenne belemenni a szakmai részletekbe. A Beyond the Valley of the Dolls valahol a Common Law Cabin és a F!P!K!K! között áll, féluton. Nem üti meg a királynőt, de túlszárnyalja a minimális energiabefektetéssel készült, a maga nemében azért élvezhető munkákat. Egészen jó B-film, ugyan ha tized ennyi esemény lett volna beleszőve, már azzal is beérném. Az utolsó negyedóra pedig igazolja, Roger Ebert bevezetőben idézett mondata nagyon pontos.