Eve and the Handyman (1961)
Írta: Russ Meyer
Rendezte: Russ Meyer
Sok filmet végignéztem már, de most először fogott el az a különös érzés, mintha valójában nem is szokásos heti b-mozi adagomat törleszteném, hanem valami titokzatos, mozgókép formába csomagolt, vizuális keresztrejtvényt fejtegetnék. Mintha Meyer egy kódolt üzenetet szeretett volna átküldeni földönkívülieknek – mert hogy én, földi halandó, képtelen vagyok megérteni, hogy miről is van szó, az olyan biztos, mint ahogy ezeket a sorokat írom. Nem is annyira az előttem lepergett 65 perc hozott zavarba, hanem a tény, hogy ez a film egyáltalán elkészült. Nézze meg mindenki magának, és ha valaki fejében összeáll valami koherens kép az Eve Meyer és az ezermester szereplésével készült mozi megtekintése után, az ne habozzon, írja meg mire jutott, mert ideát problémák vannak.
Homályba vesző útbaigazitásomat ezúttal rendhagyó módon a vizuális összetevőkön túli elemekkel kezdeném. A hang ugyanazon logika alapján lett megtervezve, mint az Immoral Mr Teas-ben: alkalmanként megszólal egy narrátor (most nem egy külső valaki, hanem Eve mesél), végig szól valami elviselhetetlen zs-zene, néha pedig hangeffektek nyomatékosítják a mondanivalót. Eve narrációja egyébként némi segítséget nyújt a film meglehetősen silány, és zavaros történetének értelmezésében is. Sejtelmes tónusú beszéde lágyan visszhangosítva búgja el, hogy munkáját a lehető legnagyobb alapossággal végzi, ha valakit meg kell figyelnie, akkor minden részletre odafigyel, így a film nézése közben felmerült bennem annak gyanúja, hogy Eve detektív, mely feltételezésemet egyes jelenetek is alátámasztottak, pl. többször látni, ahogy mindenről jegyzeteket készít. Aztán ahogy csordogálnak a percek, egyre több utalást kapunk tőle, hogy valami bizonytalan eredetű próbatét elé kívánja állítani az ezermestert, szép lassan pedig az is körvonalazódik, hogy miről van szó, és bár ez így nincs kimondva, de a mondatokból lehetetlen más következtetést levonni, mint hogy Eve azt szeretné, ha hősünkből elő tudná csalogatni a rátermett szexállatot. Minden erre játszik: a rengeteg cici, ezermesterünk makacs ellenállása (pl: egy meztelen stoppost ruhával ajándékoz meg, egy cici formájú sütit felháborodva visszautasít, később pedig a patak vizében sütkérező nudista hölgy látványára szemeit kezeivel takarja el), és Russ Meyer kifinomult dramaturgiai érzéke. De nem azt kapjuk, amire számítunk, és most jöjjön a történet, aminek végén le kell, hogy leplezzem az orbitális erejű csattanót.
Mivel azonban egy meglehetősen szétcsúszott darabról van szó, engedjétek meg, hogy leírásom a következőkben tőmondatokból álló távirati stílusban folytassam, emellett még azt is tudnotok kell, hogy szinte mindegyik jelenetben Eve Meyer (ha még nem mondtam: nagy mell, szőke haj, hosszú combok) a távolból kuksol, de őt persze soha nem veszi észre senki. Tehát. Látjuk az ezermestert, ahogy felébred vekkerére. A vekker iszonyatosan csörög (le is kellett halkitanom a lejátszómat). Minden szomszéd felrázódik. Az ezermester szerszámaival felpakolva felocsúdik egy irodaház irányába. Ott kititsztítja a női WC-t. Majd megmos a sokadik emeleten egy ablakot, úgy, hogy közben egy hatalmas mellkompozíciót bámul. Majd egy szeméttelepre kocsikázik, ahol majdnem bezúzzák autóját. Ezek után egy nyílvános telefonfülkében pont elkap egy őt kereső hívást. Ennek következtében az erdő felé veszi irányát, ahol műtőruhába öltözik, és (bár ez a cseles operatőrnek köszönhetően nem derül ki egyértelműen) megműt egy fatörzset. Majd elmegy egy bárba, ahol kap egy cici formájú sütit. Ezután egy térkép alapján eljut egy vörös rúdhoz és felmászik rá(?!). A vörös rúd frissen mázolt, el lehet képzelni, ez mekkora humorforrása a jelenetnek. Látunk egy nőt, aki anyaszült meztelenül stoppol. Hősünk megáll, döbbenten néz, majd megdobja egy melósnadrággal. Újra egy irodaházban vagyunk, ahol egy sárga nagymellű és egy piros, konszolidáltabb keblű kolléga beszélgetnek. Elmennek, majd egy perc múlva visszajönnek, és láss csodát: mellméretet cseréltek. Hősünk is legalább olyan döbbent, mint mi. Majd egy sztriptízbárban folytatódnak az események, ahol végignézhetünk egy nőt, aki a flippernél vonaglik. Innen váltás a tenisz pályára, ahol egy igazi alfahím leradírozza a pályáról barátunkat. Sport után egy kis kocsikázás: az autó azonban lerobban, egészen véletlenül egy patak mellett, ahol egy hölgy teljes magányban nudizik. Irány a műterem, ahol pont egy akt készül agyagból, majd onnan haza. A végén Eve Meyer előlép, az ezermester lepukkant hálószobájában ül ágya szélén, arckifejezése pedig elárulja, lövése sincs miért is áll vele szemtől szemben egy ilyen kaliberű szőke ciklon. Mert éppenséggel nem azt akarja, amire most nyílván sokan gondoltok: ugyanis Eve ballonkabátja belső zsebeiben ecseteket, illetve barkácstermékeket tárol, és szeretne az ezermester személyében jelentkező potenciális vevőnek eladni. Micsoda fergeteges csattanó!
Valami azt súgja, hogy Eve és az ezermester története nem több, mint az Immoral Mr Teas-ből kimaradt olcsó gag-ek gyűjteménye. Látom magam előtt Meyert, ahogy a rendezőszékben ülve noteszébe mélyedve kaparja a cicikre kiélezett szituációk hosszú sorát, amiket ha nem is tud Mr Teas mindennapjai közé beékelni, egy következő forgatás alkalmával még bármikor elővehet. És bizony elő is vette azt a bizonyos jegyzettömböt. Az Eve and the handyman ugyanaz, mint az Immoral Mr Teas, csak pepitában. Csak azért nem minősitem nézhetetlennek a munkát, mert már átküzdöttem magam Meyer debütáló filmjén, és nagyjából tudtam mire számíthatok. Sőt, ha az előző írásomban némileg szigorú voltam, azt most nagyvonalúan kompenzálnám azzal, hogy kijelentem: az Eve and the handyman talán egy paraszthajszállal gördülékenyebb mozi, mint elődje. De ugyanannyira fölösleges.
Videót nem találtam, de talán ez így jobb is.
