HTML

Felejtsd el a világsztárokat, a rekord költségvetéseket. Lépj be a filléres örömök mozijának világába. Ez itt a Mozi Mocsok, a Te elsőszámú B-mozi oldalad.

Friss

A '70-es évek – white trash, blaxploitation és a többiek #20: Ganja & Hess (1973)

2010.04.12. 14:26 nakamura

Ganja & Hess (1973)

Írta és rendezte: Bill Gunn

Már nem is tudom felidézni, hogyan akadtam Bill Gunn hányatatott sorsú munkájára. Az biztos, hogy a helyzet annak idején sem volt könnyebb: Gunn filmje hiába volt az 1973-as cannes-i Kritikusok Hetének egyik legnagyobb sikere, az amerikai piac, pontosabban a Kelly/Jordan Enterprises stúdió félt a rendhagyó módon kreatív mű esetleges bukásától. A csalódott producerek nyomát sem lelték a mainstream blaxploitation filmek akciódús együgyűségének, minek folyományaként lehúzták a rolót Gunn és csapata előtt, felbéreltek egy szkriptdoktort, aki háromnegyedére csonkolta az alkotást, és a roppant eredeti Blood Couple (később Double Possession) címen visszadobta azt. Mondanom sem kell, ez az újrafazonírozás volt az utolsó csepp a pohárban: a reciklált anyag az ég világon senkit nem érdekelt, és sikerült majdnem örökre taccsra vágni az eredeti művet. Szerencsére a sors valamelyest igazságot szolgáltatott, hisz a fent említett stúdió végül a történelem süllyesztőjében végezte, a Ganja & Hess legendája a rengeteg csapás ellenére mégis képes volt szájhagyomány útján fennmaradni, és negyed évszázaddal elkészülése után eredeti formájában került ismét forgalomba, először videókazettán, nem sokkal később a kor igényeinek megfelelően DVD formátumban. Az egy dolog, hogy azóta ez a forgalmazás is megszűnt, de az internetnek hála kis kutatással és türelemmel be lehet szerezni a művet.

A Ganja & Hess történetének nagyvonalú felvázolása félrevezető lehet – Dr. Hess Green, a korábban mélyen vallásos antropológus egy elátkozott kés által történő támadás elszenvedése után halhatatlanná válik, kialakul benne egy bizarr vér-addikció, amit csak frissen mészárolt áldozatok halmozásával tud csillapítani. Ebbe a nem túl idilli képbe még rendesen bekavar egy szerelem Ganja Meda személyében, kinek felbukkanása egyenlő a vég kezdetével. Ez első olvasásra nem több, mint egy lelkiismeretesen megírt vámpíros horror, nyakonöntve egy kis csokival, de ennél elhamarkodottabb kijelentést aligha tehetünk. Gunn alkotása a hihetetlen mélységekig kidolgozott részleteknek, a mélyen intellektualizáló párbeszédeknek, és a bátor, egyedi megszólalásnak köszönhetően messze kimagaslik a mezőnyből. Hess Green nem egy Blacula, hanem egy roppant izgalmas és sokoldalú figura. Színre lépése pillanatában egyértelművé válik jómódú értelmiségi származása: viselete mindig elegáns, Rolls Royce-szal jár, nyelveket beszél, fiát magániskolába járatja. Feleségétől elvált, szabadidejét legszívesebben saját birtokán, a tömegtől elszigetelve tölti. Házának falain egyszerre peregnek primitív afrikai kézműves tárgyak, vallásos ikonok, kortárs és klasszikus művészetek iránti érdeklődését tükröző alkotások. Környezete a fehér felsőosztály díszleteit idézi, egy fős személyzete, a szintén makulátlan kiállású Archie minden szavát türelemmel lesi, soha eszébe nem jutna egy ellenkező gesztussal zavart keltenie. Green patyolattiszta életéről első kézből szerezhetünk tudomást, ezzel szemben sötét tulajdonságait egy alkalmi narrátor, Williams tiszteletes ecseteli hátborzongató tárgyszerűséggel, aminek egyik következménye a Hess megismerhetősége körüli ambivalencia – felmerül a kérdés, vajon minek higyjünk, annak amit látunk, vagy amit hallunk? – a válasz igazságos, ám nem éppen kielégitő: ennek is, annak is. Nem szabad megfeledkezni az alkotást folyamatosan követő, ritkán, de annál hangsúlyosabb pillanatokban felbukkanó feliratokról sem, melyek tartalmi összefüggése az adott szituációkhoz túlmutat a szerkezeti tagolás aktusán. A legelső képkockák szűkszavú, titokzatos és vallásos tartalmú invokációjára a későbbiekben három jeleneteket, részeket címező felirat reflektál, amivel az alkotás dokumentáló jellege domborodik. Mindezek a narráció feloldására törekedő finom megoldások elbizonytalanítják a nézőt, aki számára egyáltalán nem egyértelmű, hogy milyen pozícióból követi végig az eseményeket.

Tovább nehezíti a mű narrációs fonalának kibogozását a szereplők változó erejű dominanciája. Hess az első perctől az utolsóig események mozgatórugója, de személyéről az első negyedóra elteltével mindent megtudunk. Ezt ellensúlyazandó a többi fontosabb karakter (George Meda, Ganja Meda) epizódokat teremt, melyek alatt személyiségük bonyolult tartományai mindkét esetben valóságosnak tűnő monológok, illetve ellentmondásos tettek alatt tárulnak fel. George Meda, az afro-amerikai művész, személyi asszisztensként érkezik a Green birtokra, ahol az első éjszaka során derekasan le is issza magát, miután kiönti lelkét főnökének, és beszél korábbi mentális problémáiról, ars poeticájáról, mely szorosan összefügg a bőrszínét béklyózó rasszizmussal, illetve titokzatos eredetű halálvágyával. (George Medát egyébként maga Gunn játssza el, így a figura felfogható egyfajta önvallomásnak is – ezt igazolja Gunn egyik forrongó hangulatú levele, melyet a New York Times-nak írt, miután kapott tőlük egy meglehetősen cinikus kritikát.) Meda nyomasztó jelenlétét végül öngyilkossága zárja le, röviddel azelőtt, hogy felbukkanna az őt kereső feleség, Ganja. Ganja megjelenése után rövid ideig nem több, mint Hess egyik kínos körülményekbe csöppenő vendége, de mindez megváltozik, amint Ganja megtalálja férjének holttestét. Egészen eddig a pillanatig Ganja egy csípős szájú, emancipált, modern nő, aki még attól sem riad vissza, hogy Hess ágyasává válljon, ám miután szembesül az igazsággal, karaktere egy másik szintre transzponálódik. Elgyengülés és áldozattá válás helyett Hess teljes jogú partnerévé válik, sőt, különös életének magával ragadó feltárásával maga alá is gyűri vendéglátóját. Ganja amint átlépi ezt a lélektani küszöböt, átveszi az irányítást az események fölött, intelligenciája, ereje pedig a néző szimpátiájáért kiált. Ganja saját akaratából végzi el Hess beavatási szertartásait, ő maga is vérfüggővé válik, újdonsült helyzetét pedig maradéktalanul ki is használja: Hess végtelennek tűnő magányából próbált kiutat találni Ganja beavatásával, az asszony azonban nem recesszív félként alkotja immáron kettejük bizarr világát, hanem nagyon is uralkodóan. Megszeppenés helyett helyzetének minden egyes pillanatát élvezi és mélyen átérzi, ami egyúttal Hess megtörésének is közvetlen okozója.

A ritkán tapasztalható mélységekig kidolgozott karakterek mellett a mű egyik legizgalmasabb aspektusa a vallás, a rabszolgaság, a fehér és fekete kultúra folyamatos ütköztetése a legkülönbözőbb eszközökkel. Rögtön az alkotás elején írásban tudomást szerzünk az ősi myrthia birodalmáról, melynek feltárása közben Hess Green az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében három döfést szenvedett. Ezután a kamera görög szobrokat pásztáz, miközben gospel zene szól, majd egy afro-amerikai hitközösség szokásos vasárnap délelőttjének megtekintése után a sofőr és lelkész Williams bemutatja a csupa ellentmondással küzdő Hess Greent. És még csak az első néhány percnél tartunk: a film végéig szereplőkre képek, képekre zenék reagálnak, melyek tartalmi jelentősége a záró képsorok után válik megkerülhetetlenné. Csak miután végignéztük Green és Ganja kaotikus történetét tudjuk elrendezni a különböző formákat öltő, széleskörű utalásokat, csak a végefőcím lepergése után válik egyértelművé, hogy jóval többről van szó, mint szuszpenziós eszközök felvonultatásáról: ezek az utalások a fontosabb karakterek, azaz Hess, Meda és Ganja lelkének darabjai.

Soraim zárása előtt még külön kiemelném George Meda, azaz Bill Gunn rövid epizódját. Meda monológja hányattatott sorsáról, az életét lépten nyomon gúzsba kötő rasszizmusról tulajdonképpen nem más, mint Gunn emberi, illetve művészi önvallomása, ami azért érdekes, mert a csekély mennyiségű fellelhető információ fényében ez a jelenet autentikus (film)történelmi forrássá válik. Gunn 1929-ben (egyes források szerint '34-ben) született, fiatalkorában színházi darabokban játszott, és annak ellenére, hogy rendkívüli tehetségnek számított, szép lassan felhagyott eredeti szakmájával és minden idejét az írásnak szentelte. Szerzett részeket külöböző televíziós sorozatoknak, írt színházi darabot, két regényt és jónéhány forgatókönyvet, melyek nagyrésze ezidáig nem realizálódott. Legfontosabb munkájának a Ganja & Hesst tartotta, ám a jogosan várt elismerés otthonában nem érkezett, sőt, néhány felháborító kritika után egyszemélyes háborúba kezdett, melynek másik oldalán az évtizedek óta begyepesedett fehér "szakértői" szakma állt. Gunn-nak minden oka megvolt a felháborodáshoz, hisz az a film, ami európában ugyan nagyon rövid, de annál dicsőségesebb díszmenetelést vitt véghez, szülőföldjén egyszerűen süket fülekre talált. A Timesnak írt levelében sérelmezi, hogy volt aki úgy írt elemzést a munkáról, hogy az első 20 perc megtekintése után kivonult a vetítésről, míg volt, aki egy nap három alkotással együtt tekintette meg a munkát írása előtt. Sorainak zárásaként megjegyzi, a fekete filmezés mindaddig kreatív korlátokba fog ütközni, amíg a fehér szakma nem ismeri el rangjához méltóan – utalva ezzel egyszerre a kevés számú fekete kritikusra és a mainstream blaxploitation igénytelenségére.

Rengeteg alkotás, összehasonlíthatatlanul nagyobb reklámozással, költségvetéssel, hírveréssel közelébe se jut annak a komplexitásnak, amit Gunn-nak és csapatának nem kis szenvedés árán sikerült megteremtenie. Ha valamire európaiként büszkék lehetünk, az mindenféleképp az, hogy a Ganja & Hess kult státuszba emelkedéséhez az öreg kontinens korabeli szakértői rendkívül nagy mértékben tettek hozzá. Gunn a sok megpróbáltatás mellett teljes joggal lehetett arra büszke, hogy alkotását Cannes-ban beválasztották az évtized tíz legfontosabb amerikai filmje közé. Ami ezt követte hazájában sajnálatra méltó, de mint annyiszor, a sors rendezte a sorokat. Üzenete ugyan még napjainkban, tehát jó pár évvel az újrakiadások után sem jutott el akkora közönséghez, mint ami járt volna, legalább már nem lehetetlenség beszerezni az alkotást. A Ganja & Hess valószínű minden idők legjobb nem látott filmje.

IMDB

A trailer egy darabig fent volt a YouTube-on, de leszedték. Nagy kár érte, mert gyönyörűszép volt. Helyette itt van ez a videó, amit egy lelkes rajongó készített:

Szólj hozzá!

Címkék: horror kult zseniális bill gunn minden idők egyik legjobb filmje

A bejegyzés trackback címe:

https://mozimocsok.blog.hu/api/trackback/id/tr171914672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.