HTML

Felejtsd el a világsztárokat, a rekord költségvetéseket. Lépj be a filléres örömök mozijának világába. Ez itt a Mozi Mocsok, a Te elsőszámú B-mozi oldalad.

Friss

Gyöngyszemek az '50-es, '60-as évekből #9: Manos: the Hands of Fate

2009.03.30. 14:36 nakamura

Manos: The Hands of Fate (1966)

Írta: Harold P. Warren
Rendezte: Harold P. Warren

Már többször is előfordult, hogy ártatlanul induló szeánszaim csúnyán félresiklottak, és vérrel-verejtékkel átszenvedett pokolbéli kirándulásokká váltak. Ennek ellenére mindig sikerült megőriznem hidegvéremet, és ha néha ugyan picit gyűrötten is, de tovább tudtam lépni a megpróbáltatásokon. Minden eddig ismertetett filmünk rendezőjét/íróját/főszereplőjét nagyra tartom, bármikor képes vagyok megvédeni igazukat a legnagyobb túlerővel szemben vívott szócsatákban is, de most, pályafutásom során először (és elég valószínű, hogy utoljára) volt szerencsém végignézni egy olyan alkotást, amiről úgy gondolom, egy hétköznapi preferenciákkal rendelkező, alapvetően tisztességes ember számára egész egyszerűen nem lehet fogyasztásra alkalmas. Ehhez tényleg szakmabelinek kell lenni, vagy iszonyatosan elszántnak. Több, mint 17000 szavazat, és másfél pontos átlag az IMDB-n: a Manos: the Hands of Fate sokak, ugyan dehogy, mindenki szerint a világ leges-legrosszabb filmje, és megmondom őszíntén, semmi okom nincs arra, hogy ne gondoljam így én is.

Az egész úgy kezdődött, hogy Harold P. Warren, texasi műtrágya-kereskedő egy kocsmában fogadást kötött egy ívócimborájával, hogy ő bizony képes nagyon kevés pénzből horrorfilmet csinálni. Ezek után Warren valahogy összegubberált 19000 dollárt, a pénzből sikerült kölcsönöznie valami ősrégi felhúzós kamerát, ami egyhuzamban nem több, mint 30 másodperc hosszú felvételekre volt kapacitálva, és hangot nem tudott felvenni, ezért az összes hangeffekt (semmi különösre ne gondoljatok, csak olyan alapvető dolgokra, mint cipőkopogás, meg ajtónyílás) és párbeszéd stúdióban lett rögzítve. A színészek Warren ismerősei voltak, kiknek a művész úr nem tudott fizetést adni, de azt nagyvonalúan felajánlotta nekik, hogy a bevételekből bizonyos mértékű részesedést kaphatnak – mondanom sem kell, a mű végül egy árva fityinget sem hozott a konyhára. Miután a forgatás és az utómunkálatok lezajlottak, a bemutatóra, ami Warren szülővárosában, El Pasoban zajlott, a rendező úr a hollywoodi hangulat megteremtése érdekében kikölcsönzött egy limuzint (ami állítólag túl kicsi volt ahhoz, hogy a stábot egy körben el tudja szállítani a mozihoz, ezért kétszer fordultak), de ez sem segített a hatalmas bukáson. A jegypénzt naivan kifizető nézők az első pillanattól az utolsóig magukból kikelve röhögtek és toporzékoltak, egyszerűen ők sem akarták elhinni, hogy arra, amit látnak, létezhet bármiféle racionális magyarázat, Warrennek és kis csapatának pedig a hátsóajtón kellett elmenekülniük a tett színhelyéről. A premier alatt még maga Warren is elismerte, hogy amit csinált, az toronymagasan minden idők legrosszabb filmje, de ennek ellenére keresett, sőt, talált is magának forgalmazót. Az Emerson Film Enterprises-ról nem lehet elmondani, hogy a műfaji következetesség elveit tartották volna a legfontosabb szempontnak: foglalkoztak sexploitationnal, horrorral, drámával, és volt egy Hamlet-adaptációjuk is, amit a német televíziótól szereztek be, de talán még ennél is érdekesebb a rejtélyes cimű Sexterminators, amiben egy banda megtámad egy sokat hancúrozó maréknyi férfit és nőt. Persze, a történelemkönyvekbe azzal vonultak be, hogy forgalmazták a Manos-t. Ennyit a háttérről, és nézzük, mi is történik a vásznon.


Nos, nem tudom pontosan leírni. A történet teljesen szétesett, fogalmam sincs, hogy mit akar elmondani, de nem is ez a legfontosabb, mert a kutya sokkal mélyebbre van elásva ennél. Az, hogy a sztori elképesztően gyenge, az itt nem számít kirívó negatívumnak. Gyorsan fel is vázolom az eseményeket: egy fiatal házaspár kislányukkal és kiskutyájukkal elvesznek, majd betévednek egy csúf kis szállóba, ahol a furcsán mozgó és állandóan valami mesterről beszélő Torgo gondnoksága mellett megszállnak az éjszakára. Este azonban különös dolgok történnek, pl. elveszik a kutyus, meg Torgo ún. mestere is felébred a szomszéd szobában, életre kelti a feleségeit, akik addig vigyázállásban aludtak, és egy teljes káoszba fulladó 20 perc elteltével Torgo meghal, helyette a családapa lesz a gondnok, lánya meg felesége pedig megszöknek (azt hiszem). Hiába fejeztem be a filmet soraim rögzítése elött röpke fél órával, ennél több nem maradt meg emlékezetemben. Nagyon nehéz kihámozni valami akciót úgy, hogy nincs egy normális vágás, nem hangzik el két összefüggő mondat, az operatőri teljesítmény még a legvéletlenszerűbb házi videók színvonalát is csak nyomozza és a színészeknek látszólag halvány gőzük sincs arról, hogy Harold P. Warren mi a bánatot szeretett volna mondani alkotásával a nagyérdeműnek.

Ennek legékesebb példája a Torgo szerepében csetlő-botló, minden egyes mondatával hősiesen megküzdő John Reynolds. Reynolds, csak úgy, mint a többi szereplő, más filmben nem játszott, ezért nem tudom megmondani, hogy alakításából mennyire sugárzik át személyisége, de én azt mondom, legyünk jóindulatúak, és feltételezzük, hogy egyáltalán nem. Torgo úgy beszél és mozog, mint aki egyszerre szörnyen másnapos és sertésrészeg, és képtelen bélmozgásait megzabolázni. Egyértelmű, hogy Torgo figuráját szánták a legfélelmetesebbnek, akkor is, ha van neki egy alfa-állapotban hibernálódott, bajszos mestere, aki a környék legklasszabb nőit tudhatja magának háreméül. Torgo sokkal durvább nála. Egy kicsit zombi, egy kicsit hajléktalan, egy kicsit riasztó, aki azonnal képes saját magára fókuszálni mindenki figyelmét, persze ehhez jól jön egy kis segítség is. Színrelépését tudni illik minden alkalommal egy elképesztően béna zenei aláfestés emeli ki, ami valahol félúton van egy múlt század eleji elfeledett horror műremek főtémája és valami hetvenes évekbeli csehszlovák cserkész-nóta között. Warren ehhez a megoldáshoz mindenféleképp ragaszkodott, így az olyan hétköznapi szinten gusztustalan jelenetek, mint például a hölgyvendég tapperolása, eszméletlen hangorkán közepette válnak minden képzeletet alulmúlóan agypusztítóvá. Summa summarum, ha Torgo bedöcög a látóképbe, akkor senki nem ússza meg, és természetesen a néző marad utoljára az áldozatok közül. Nem is véletlen, hogy a köztudatban elsősorban Torgo beteges arcberendezése maradt meg az alkotásból, és hogy sokan egész egyszerűen vele azonosítják az alkotást.

Pedig ott van még a Mester is. Ha van olyan, hogy Mester és Alávetett, akkor az ember ösztönösen, és érthető okokból egy alárendelő viszonyrendszert feltételez. Filmünkben azon kívül, hogy Warren valamiért kitalálta, hogy kell egy ún. igazi irányító, aki még Torgonál is nagyobb hatalommal bír, semmi az égvilágon nem igazolja ezt az alá-fölé rendelést. A Mester olyan, mint Tibi a szomszédból: vékony, bajszos, negyven körüli hivatalnok, tekintetéből árad a reménytelenül szürke unalom, és mivel a tekintélyes hárem ellenére a Mesterben sem tombol a maszkulinitás, nyugodtan elmondhatjuk, kettejük közt a különbség egyedül annyi, hogy mesterünk nem könyökvédős zakóban és világosbarna garbóban tetszeleg, hanem egy nagy fekete palástban, aminek belső részeire két nagy piros kéz van mázolva. Dramaturgiailag azonban rendkívül fontos jelenléte, hisz attól a pilanattól kezdve, hogy felébred álmából, mindenki a kamera előtt és mögött egy kicsit nagyobb sebességre kapcsol, aminek eredményeképp egy teljes mértékben értékelhetetlen és kétségbeejtő ámokfutásba torkollik a korábban sem túl bizalomgerjesztő alkotás utolsó szakasza.

Ennek a befejező epizódnak kulcsfontosságú szereplői a hárem tagjai. Az asszonyok csoportba tömörülve vitatkoznak mindenféléről, ha jól emlékszem leginkább arról, hogy életben hagyják-e a vendégek kislányát. Ennek a roppant kényes kérdésnek a felmerülését egyedül Torgo még egy nagyon korán elböffentett mondata magyarázza, aki mindenféle mellébeszélés nélkül leszögezte, Mestere nem tűri meg a gyerekeket és az állatokat: jellemző, hogy csak úgy, mint a történelemben főszerepet kapó nagyformátumú férfiak esetében, itt is titokban a hátuk mögött álló női erők döntenek az égetően fontos problémák terén. Az pedig még inkább jellemző, hogy hatan nyolc felé menve nekiállnak egymást gyepálni, ócsárolni, és végül visszafordíthatatlanul kihúzzák a talajt az alól a kevés alól, ami színrelépésük pillanatáig még megvolt. A karakterek közül rajtuk kívül még van a család: az apa és férj maga Harold P. Warren, aki színészethez nagyjából ugyanannyira értett, mint forgatókönyvíráshoz és rendezéshez. A saját maga által megírt elképesztően primitív szövegeit nulla átéléssel, de annál húsbamarkolóbb dilettantizmussal adja elő. Mindennek ellenére – és nem kizárt, hogy ezt csak én dumálom bele – mintha valami különös aura lengené körül. Látszik a palin, hogy a férfiak számára létező egyik legszentebb szentség, a kocsmai fogadás megállapodásának teljesítésén iparkodik. A lázas tekintet, kicsit ideges kiállás mintha nem csak belülről, hanem alkalmanként az égből jönne, ilyenkor ő nem egy egyszerű tessék-lássék színész, hanem médiuma egy égi üzenetnek. Persze, szeretném nyomatékosítani, én a B-mozizásnak egy kőkemény posztmodern vonalát képviselem, és lehet, hogy semmi ilyenről szó nincs.

Még van egy elég érdekes dramaturgiai szála a filmnek, aminek az égvilágon semmi magyarázata nincs: időről időre bevágnak egy fiatal párocskát, akik teljes erőbedobással csókolóznak egy kabrióban, és minden alkalommal elkapja őket ugyanaz a rendőr, és megkéri őket, hogy fegyelmezzék magukat. Hogy mi a szerepük, az mai napig a legizgalmasabb megoldatlan rejtvények egyike. Ugorjunk is tovább alkotásunk egy másik kínos pontjához, az operatőri, illetve vágóasztali teljesítményhez. Már fentebb említettem, hogy nem éppen a korabeli csúcstechnológia alkalmazásával sikerült rögzíteni a képeket, ami logikus magyarázata annak, hogy a komponálásnál miért nem elsősorban a nyílvánvalóan művészi igénnyel megrajzolt látványtervekhez alkalmazkodtak. A képkockákból hihetetlen töménységben árad az igénytelenség és csapzottság. Most nem csak olyanokra gondolok, hogy elszáll a fókusz, meg belóg egy csapó, vagy hogy semmi megfontoltság nincs az éppen alkalmazott technikák illetve kivágások mögött. Olyan dolgokat jegyzeteltem ki, mint hogy a kamera környékén a rengeteg éjjeli felvétel ideje alatt megállás nélkül bogárfelhők repkednek. Igen, mert szó szerint, az éjszakai jeleneteket tényleg naplemente után, vaksötétben vették fel, persze úgy, hogy zseblámpákon, meg átlagos 60 wattos égőkön kívűl semmilyen világitóeszközzel sem rendelkezett a stáb, de végülis ez nem olyan nagy baj, ha egyáltalán fővilágító sincs. A kor többi B-filmjének többsége azért volt annyira igényes, hogy az egyébként túlságosan drága, macerás és magas technikai tudást igénylő éjszakai felvételeket nappal, stúdió körülmények között rögzítsék, alulexponált filmre, mindenféle filterrel kiegészítve, hogy az eredmény még közelebb álljon a valósághoz. Nem, Warren fogta magát, és tényleg kiment a sötét éjszakába, szerezve magának ezzel néhány ízeltlábú statisztát, és mulatságos pillanatot a nézőknek. Mi ezekből a felvételekből nem sok izgalmasat látunk, de kárpótolhat, hogy a szereplők se: pl. amikor az utolsó néhány kaotikus percben, miután Mike, az apa lead néhány lövést, rendőrök jelennek meg, akik elkezdenek a helyszínen nyomozni, de mivel az orrukig sem láttak, néhány bátortalan lépés után feladják a próbálkozást. A vágás minőségét szintén a kamera tudása határozta meg. Sajnos nem tudták elkerülni, hogy bizonyos beállítások ne legyenek hosszabbak fél percnél, így előfordul, hogy jelentétkelen gesztikulálások főszerepet kapnak azáltal, hogy emberesen meg vannak nyírbálva. Hála Istennek, a stúdióban, a képekre utólag rákevert és ezért teljesen tesmészetellenes hang ilyenkor jó szolgálatot tesz, és egybentartja ezeket a rozoga jeleneteket.

Letörnek az ujjaim, már annyit írtam, és higyjétek el, a nagyrésze kimaradt. Sajnos korlátaimon túlmutató vállalkozás lenne felsorolni minden olyan apróságot, ami miatt a Manos a világ legrosszabb filmje. Egészen fantasztikusnak tartom, hogy ez a film valahogy túlélte korát, fennmaradt nekünk, és egy rövid időre még az én életem is csak körülötte forgott. Nagyon nehéz a búcsú, mert szinte egyedülálló, hogy olyan darab kerüljön kezeim közé, aminek már a csupán néhány szavas címe is értelmetlen (manos spanyolul azt jelenti, kezek, tehát szó szerint: Kezek: a sors kezei), és az még ritkább, hogy a színvonal ezek után még inkább csökkenjen. Nem is szaporítom a szót, az alkotás igazi kúriózum, mindenkinek látnia kell. De tényleg.

IMDB



ui.: nem találtam eredeti trailert, a fenti videót egy lelkes rajongó csinálta, és szerintem egészen fantasztikus lett, mert ez alapján az alkotás igenis emlékeztet egy filmre

5 komment

Címkék: horror kult mocsok harold p. warren

A bejegyzés trackback címe:

https://mozimocsok.blog.hu/api/trackback/id/tr351035223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rettentó 2010.10.18. 12:00:08

"vigyázállásban aludtak" :-DDD

Most néztem meg. Mindennel egyetértek, azt viszont pontosítsuk, hogy az egész család a Maestro foglya lesz, mutatják is őket egyenként, miután azt az okosságot találják ki menekülés közben, hogy visszakanyarodnak a házba, mert ott éppen hogy nem keresi majd őket a gonosz.
Az amatőrizmus és az utószinkron ellenére épp hogy nézhető film, de a forgatókönyvben van egy üresjárat. Miután mindent tudunk, nem történik semmi, csak 100-adszor is elmondják, hogy a Mester nem fog örülni, meg hogy menjünk innen, ez a hely nem tetszik nekem :-)
A pesszimista végkifejlet miatt viszont figyelemreméltó a sztori, ami 1966-ban sok tekintetben újító volt.
Nagyon jó a blog, igazán folytathatnád.

Darkcomet 2011.02.27. 14:49:36

Látszik, hogy Amerikában nem lehet eléggé sz.r filmet csinálni, ugyanis ennek a szösszenetnek is készült remakeje, 2008-ban mutatták be.

nakamura · http://mozimocsok.blog.hu/ 2011.03.03. 16:23:31

@Darkcomet: erről tudnál valami linket megosztani?

Darkcomet 2011.03.03. 16:59:50

Konkrét linkem nincsen, csak mikor a youtubeon nézegettem az ezügyben feltöltött videókat, akkor volt közöttük egy 2008-as trailer.