HTML

Felejtsd el a világsztárokat, a rekord költségvetéseket. Lépj be a filléres örömök mozijának világába. Ez itt a Mozi Mocsok, a Te elsőszámú B-mozi oldalad.

Friss

Russ Meyer sorozat #8: Common Law Cabin

2008.12.29. 11:02 nakamura

Common Law Cabin (1967)

Írta: Russ Meyer, Jack Moran
Rendezte: Russ Meyer


Végre valami igazi, ízig-vérig B! Meyer előző filmjébe annyi pucérkodást pakolt, amennyit csak bírt, megkockáztatom, hogy már nála is kiakadt a gép, és ez eredményezte ennek a visszafogott, ugyanakkor jellegzetes munkának a megszületését. Végre nem csak öncélú mellmutogatásra futotta, van itt kérem parádésan gyenge, teljesen szétcsúszott történet, megfűszerezve hihetetlen idétlen poénokkal, teljesen szürreális helyszínen tálalva, még és az idegesítő, megállás nélkül szóló, helyenként a beszédet is elnyomó zs-zene sem maradt ki a repertoárból.

A múlt heti irományomból csak úgy áradt az aggodalom, nem is alaptalanul. Már kezdett émelyitően sok lenni az egy kaptafára készülő szoft-pornókból. Azt hittem, Meyer minden tehetsége (leszámítva a FPKK-t) kimerül a két bites információ-tartalmú történetek és a női mellek kombinálásában, ami a ki tudja hányadik próbálkozásra kezdett már egy kicsit unalmassá válni. Így hát épp jókor jött a Common Law Cabin, ami olyan a B-filmek között, mint mondjuk Bach Máté-passiója a komolyzenében, ismerete egész egyszerűen nélkülözhetetlen. Nem csigázom tovább a nyájas olvasót, elemzésemet szokás szerint a történet bemutatásával kezdeném. Filmünk elején az invokáció ezúttal sem marad el, a múlt héten már ismertetett ékesszólású narrátor bölcs szavakkal nyitja meg eposzunkat, többek közt beszél a Colorado folyóról, ami, mint megtudjuk, olyan mint egy nő. Pár perc természeti kép után látjuk elsőszámú főszereplőnket, a zugalkoholista Dewey Hoople-t (Jackie Moran), akinek van egy rendkívűl szemrevaló lánya, Coral (Adele Rein), és egy dögös szőke felesége, Babette (Babette Bardot – vele már a múlt héten is találkoztunk). Az érdekes az, hogy annak ellenére, hogy két ilyen kaliberű amazon veszi körül a családfőt, Dewey-ról a film során az derül ki, hogy nem az a nagyétvágyú bika, ám ha feléled benne az ösztön, az általában lánya miatt történik. Szóval, Dewey abból él, hogy egy apró szigetre épült farmjára túristákat próbál elcsalogatni, meglehetősen kevés sikerrel. Annyira nem megy az üzlet, hogy kénytelen egy nála jóval tisztességesebben alkoholizáló figurát, Crackert megbízni azzal, hogy először is szerezze be, majd fuvarozza, illetve csónakázza a potenciális vendégeket a küszöbig. Cracker sikeresen elő is állít három vendéget: Barney-t, a főgörényt, Dr Martin Ross-t és szemrevaló feleségét, az állandóan kancás Sheila Ross-t. A kis csapat meg is érkezik a Hoople-tanyára, és kezdetét veszi a teljes szétcsúszás, de ez most nem abból a nehezen szerethető nihilista fajtából való, hanem van valami elborult logika mögötte – más kérdés, hogy persze ezt a logikát lehetetlenség megfejteni. Miután kényelembe helyezik magukat a vendégek, nem egy koherens történet kezd el körvonalazódni, hanem több rövid epizód követi egymást, amiket csupán a helyszín és a szereplők karakterei fűznek egymáshoz. Barney először is visszaküldi Crackert a városba, így teljesen izolálva maradnak a szigetlakók, majd megpróbálja rávenni Dewey-t, hogy adja el neki farmját, 40 millió dollárért, ami ugyan irreálisan sok, de az üzlet nem jön össze. A következő nagy esemény, hogy Sheila férje idegesítése végett kitalálja, hogy nudista tábort szervez a szigetre, amiből nem lesz semmi. Nem sokkal később Barney fejébe veszi, hogy minden hölgyet magáénak tesz, Sheilát nem is kell sokáig fűtenie, ellenben Babette-el meggyűlik a baja, Coralt pedig még fizikai fölényét kihasználva sem tudja megpöccinteni, mert épp arra csónakázik egy szépfiú, és levakarja Barney-t a fiatal és tehetetlen hölgyről.

És itt most álljunk meg egy pillanatra. Nem részleteztem ugyan túl a dolgot (nem írtam például arról, hogyan kezd ki Sheila Dewey-val, részegen, ahogyan azt sem, hogy Coral minden előzmény nélkül táncol kb. 5 percen keresztül), de azt észre lehet venni, az epizódok narratívája csak távoli rokonságban állnak egymással. Ennek köszönhetően nem egyszer elveszítettem a fonalat, és jópárszor gőzöm sem volt arról, hogy mi miért történik. Ezt azért fontos megjegyeznem, mert a következő jelenet értelmezésével kapcsolatban komoly kétségeim merültek fel: az első verzió szerint, míg Barney bénázik Corallal, addig Dewey és Babette rádióban meghallják, hogy Barney valójában egy hatalmas adag lopott ékszerrel a zsebében jár-kel, és hogy korábban rendőr volt. Vagy azt halloták, hogy egy ismeretlen akárki rabolt vagy jutott hozzá a nagy adag motyóhoz, és hogy ez az akárki nem más, mint Coral megmentője, a Szimpatikus Idegen. Akármi is van, a lényeg az, hogy amint Dewey-nak össze áll a kép, és rájön, hogy Barney egy utolsó disznó, majd megtudja, hogy lányával mit művelt, azonnal polarizálódik a csapat: van a rossz, Barney, hozzá legközelebb Sheila áll, aki szexuális erejével az őrületbe kergeti férjét és Babette-et, a jó oldalon pedig Dewey, felesége és lánya állnak, az outsider a doktor, aki annyira nagy nulla, hogy semmit nem lehet róla elmondani. A következő nagy sztori az, amikor Sheila és Babette Barney, illetve a doktor nyakában ülve a folyóparti mocsarasban verekednek, és Sheila úgy ellöki férjét, hogy az belehal sérüléseibe. Váratlan fordulat, hisz igazán nagy vesztesnek kell lenni ahhoz, hogy egy sáros, vizes talajon az ember úgy beverje a kobakját, hogy belehaljon. Még az sem segített a szegény doktoron, hogy Babette mesterséges lélegeztetésben részesítette. Ezek után összeül a csapat, piálgatnak, próbálják kitalálni, hogy mi legyen, de végül nem lesz semmi. Coral újdonsült szerelmével mászkál ide-oda, és paródiába illő romantikázást csapnak, közben a vonal másik végén Barneyból előjön az állat, és lelövi a rosszkor és rossz helyen felbukkanó Crackert. Az események felpörögnek, Barney túszul ejti az ifjú párt Cracker motorcsónakában, ahonnan lelövi Sheilát, majd Coral, fiúja és a sötét ex-rendőr dulakodni kezdenek a fedélzeten, később pedig a vízben. És itt történik a csoda: látjuk, ahogyan Barneyt (pontosabban egy sárgahajú, műanyag babát) elüti a csónak, ami messze az egyik legviccesebb képsor, amit a mester valaha is felvett. Ezek után a horrorisztikus kalandok után az ifjú pár visszaúszik a partra, és jön a happy end.

Amikor filmet nézek, minden porcikámmal átadom magam az aktusnak. Ha kell, visszatekerem a problémás részeket, annak ellenére, hogy nem szeretem megszakítani a folytonosságot. Ennek tudatában kell, hogy olvassátok, amit most ideírok: nem emlékszem, hogy találkoztam-e már ennyire inkoherens darabbal. Ennek a filmnek nincs központi konfliktusa, ezért tűnik úgy, mintha külön álló, kurta és színvonaltalan helyzetek összevonásából született volna a forgatókönyv. Ebben a forgatókönyvben pedig, mint ahogy azt már említettem, egyedül a karakterek és a helyszín az, ami végig változatlan. Az első néhány percet leszámítva az utolsó képkockáig a szigeten zajlanak az események, ahol Barney folyamatosan bajt kever, a doktor állandóan ideges és impotens, míg Sheila és Babette csak a dugásra tud gondolni, és megállás nélkül rivalizálnak egymással. Velük ellentétben Dewey végig erkölcsi oldaláról rágja meg az eseményeket, illetve folytonos küzdelmet vív lánya iránt érzett bűnös és abberált vágyaival, Coral pedig az elejétől a végéig csak úgy van. A színészi teljesítményről azt hiszem nem érdemes hosszabb értekezésbe kezdeni, ahogyan a zenéről sem, bár az utóbbiról annyit azért megjegyeznék, hogy néhol elnyomja a párbeszédeket, ami annyira B, hogy tanítani kéne.

Jól elfáradtam, mire végigküzdöttem magam a Common Law Cabin misztikus percein. Annak kifejezetten örülök, hogy nem volt pucérkodás, helyette viszont gyári mennyiségben kaptam szétcsúszott sztorit, hozzá nem illő zenét, kétes értékű színészi teljesítményt. Ezt már szeretem. Ha ezt a filmet vesszük alapul, akkor nem véletlenül hívják egyesek Russ Meyer-t a vidéki Fellini-nek: a Common Law Cabin megajándékozza nézőjét a teljes bizonytalanság, a tudatlanság, és törékenység réges-rég nem tapasztalt, édes érzésével. Bárkinek ajánlom.

IMDB

Szólj hozzá!

Címkék: mocsok russ meyer

A bejegyzés trackback címe:

https://mozimocsok.blog.hu/api/trackback/id/tr81846572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.