HTML

Felejtsd el a világsztárokat, a rekord költségvetéseket. Lépj be a filléres örömök mozijának világába. Ez itt a Mozi Mocsok, a Te elsőszámú B-mozi oldalad.

Friss

Russ Meyer sorozat #7: Mondo Topless

2008.12.22. 15:20 nakamura

Mondo Topless (1967)

Rendezte: Russ Meyer

Be kell vallanom, már nem egyszer fordult velem elő, hogy lepereg előttem a mozi, ülök a fotelben a kandalló mellett, és azon gondolkodom, vajon hogyan fogok akár egy betűt is leütni a látottakról. Imádom ezt az érzést. Komoly, hétpróbás férfiaknak járó kihívás. Ez általában úgy szokott kezdődni, hogy a film nézése közben az első negyed óra környékén már látom, mi vár rám a maradék játékidőben, a fejem kezd elnehezülni, ki kell támasztanom, ha már ott vagyok, akkor pislogok is egyet, aztán még egyet, hopp, aludtam két percet, ébresztő. Egy kicsit visszatekerek, no nem mintha valamiből ki is maradnék, hanem pusztán azért, hogy aztán nyugodt szívvel fogjam kezembe a pennát. Aztán szép lassan jön a megváltó végefőcím, ilyenkor előszőr úgy érzem, hegyomlás erejével zuhan le szívemről a nagy kő, de a következő pillanatban már fejem búbjáig elönt az aggodalom – hogy a bánatba fogok én erről egy sort is írni?

És itt jön képbe a rutin, párosítva egy kis szerencsével. Ha valaki legmélyebb álmából felverve is képes Lugosi bármelyik monológjából idézni, netalán kapásból tud legalább 4 Ed Wood filmcímet, vagy fel tudja sorolni 3 Meyer-cica nevét, akkor azért elég nagy az esély arra, hogy ha a megfelelő körülmények biztosítva vannak, az iromány elkészül. Szerencse ahhoz kell, hogy a feladatra kiválasztott korábban már találkozzon olyan ritka gyöngyszemekkel, mint pl. a Doktor X bosszúja, vagy az Immoral Mr Teas, melyek elsőosztályú kiindulópontjai az olyan első ránézésre teljesen értelmetlen, kaotikus ámokfutásoknak, mint a Mondo Topless. Nem véletlenül emeltem ki pont e két munkát, a Doktor X-et legendás igénytelensége, stílusteremtő ocsmánysága teszi nehezen elfelejthető filmmé, ahogyan a Mr Teas is kerül ugyanebbe a kategóriába, kicsit másképp: az az alkotás ugyanis egész egyszerűen tök felesleges, semmi értelme annak, hogy elkészült. Így válnak ezek a munkák hivatkozási pontokká. A rosszak közül is a legrosszabbak.

Most, hogy ezt kiírtam magamból, a Mondo Topless már nem is tűnik olyan kemény diónak. Történetnek nyoma sincs, linearitást pedig meg se próbálok keresni, de az eddigiekkel ellentétben, ennek most kivételesen magyarázata is van, mégpedig az, hogy Meyer ezúttal topless lányos B-dokumentumfilmet álmodott meg. Remélem odafigyel a kedves olvasó, hogy nem "topless lányokról szóló"-t írtam, aminek megvan az oka, mivel egy ilyen apró különbség hatalmas szellemi távolságokat jelöl. Azzal, hogy a "lányos"-t használtam, próbáltam rámutatni arra, hogy ez a film nem lányokról, hanem semmiről sem szól. Így, ahogy mondom, az egész egy nagy büdös semmi, Russ Meyer esztétikájába csomagolva. Mit jelent ez a Meyer-esztétika? Ipari mennyíségű cicit. Egészen 38 másodpercet kellett várnom az első villantásig, és a következő 59 és fél perc alatt egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan kép volt, ahol nem kerültek elő női keblek. Ezek a keblek pedig folyamatosan táncolnak, ficánkolnak, pattognak, esetleg csak napoznak, fürdenek, de a lényeg az, hogy állandóan a középpontban vannak. Na de, ne szaladjunk ennyire előre, megpróbálom összegereblyézni, hogy mi van. San Fransiscoban vagyunk, a narrátor, egy transzba esett TV-sámán hanglejtésével magyaráz a városról, épületeiről, majd szép lassan annak pezsgő életéről. Innen egyenes út vezet az opálos éjszakákban megcsodálható táncos csajokig, akik fogják magukat, átveszik a narrátor mikrofonját, és megszólalnak. Ettől a pillanattól kezdve egészen a film végéig úgy néz ki a dolog, hogy van jópár hölgy, akik kb. 6-10 perceket szerepelnek, azaz látjuk őket, ahogyan táncolnak (vagy csak simán ficánkolnak) a leghülyébb helyeken, mint pl. mocsár a susnás közepén, vasúti sinek a sivatagon keresztül, lepattant szökőkút, faház tornáca, stb. és közben elmondják, ami épp a fejükben jár. Ezek olyan életbölcsességek, mint hogy ki hány évesen kezdett el melltartót hordani, vagy hogy mit szeretnek egy férfiban, esetleg kifejezik mély sajnálatukat affelől, hogy a társadalmi konvenciók az embereket ruhákba kényszerítik, pedig mennyire jobb volna anélkül, de roppant érdekes volt azt is, amikor az egyik hölgy arról magyarázott, hogy neki a zene is szex, csakúgy, mint a színek, és nagyon gyorsan szerelmes tud lenni akárkibe. Tehát meglepetés nem éri a felkészült nézőt, nem állt be a kopernikuszi fordulat, a hölgyeket Meyer ezalkalommal sem a Harvard campusán szedte össze. A film egyszerre hordozza magában a Wild Gals és a Cherry, Harry and Raquel reminiszcenciáit, az előbbi a folyamatos, inkoherens zenével, Benny Hill-szerű szerkesztésével rémlik fel, az utóbbi pedig a Meztelen Nő misztikus hangulatával nyítja meg az asszociációs csatornákat. Ami újitás, az a dokumentumfilmnek álcázott forma, bár ezt némi óvatossággal kell megközelíteni, mert Meyer meglehetősen sajátosan nyúl a műfaj eszközeihez.

Már többször hangsúlyoztam, hogy én szenvedélyből írok, tehát nem azért, mert szakállas professzorként hétről hétre kondícióban akarom tartani a témakört éríntő lexikális tudásomat. Ezért a következő sorokat most különösképp nem kell szentírásnak venni, de remélem azért ki lehet majd olvasni a hitelesség érdekében tett erőfeszítéseimet. Tehát: mit vár az átlagember egy dokumentumfilmtől? Azt, hogy valami valós (vagy az ál-dokumentumfilmek esetében egy minden részletében tökéletesen kidolgozott pszeudo-valós) helyzetről kapjon dokumentációt. Ezzel nem mondtam semmi radikálisat. Azt is el tudom képzelni, hogy vannak olyan alkotások, melyek a dokumentum- illetve játékfilmek közti határokat feszegetík, bár ez nekem már túl művészinek hangzik, és nem érdekel. Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy nyílván, ahogy fejlődik az ember, úgy fejlődik annak munkája is, egy idő után nyílván nem kell annyira szigorúan megfelelni az akadémikus kategóriáknak. Meyer filmje pont ezzel a határtalan szabadelvűséggel él vissza, alattomosan, gonoszul, és indít a néző ellen egy övön aluli támadást. Egyszerűen elegem van a paliból. Ez már a sokadik filmje, amit megnézek, és aminek kvintesszenciáját akár egy mondatban össze tudnám foglalni. Mindig ugyanaz a lemez: csajok, cicik, szex, Amerika. Minden film narrátorral kezd, lemegy 60-70 írtózatosan hosszú perc, az utolsó néhány képsort újfent kiséri valami dünnyögés, a mesélő összegez, és csókolom. A rendező úr egyik pillanatban westernt forgat, a másikban rémgyenge vígjátékot, most éppen azt találta ki, hogy dokumentumfilmet csinál. Ezzel felszabadította vállait a forgatókönyvírás súlyos terhe alól, mégtöbb cicihez tudott eljutni, és elmondhatta az utókornak, hogy ő ilyet is lerakott az asztalra.

De nem fogom hagyni magam, meg se fordul fejemben, hogy sztrájkba kezdjek! Azok a veteránok, akik idáig eljutottak az olvasásban, megérdemlik, hogy megajándékozzam őket egy egyértelmű, rövid, összegző verdikttel. Itéletem pedig a következő: Meyer egyik legalattomosabb munkája a Mondo Topless. Mindezt úgy jelentem ki, hogy nem vagyok egy nyafogós típus, és tűrőképességem is sokat fejlődött az utóbbi egy hónapban. Tudom, már ezerszer írtam olyanokat, hogy "elérkeztünk a legaljára", és utána azt is, "hogy de most tényleg", úgyhogy most nem teszek így. Most csak annyit mondok: ne nézd meg, pocsék.

ps 1: Az ortodox rajongóktól elnézést kérek, csúnyán elnéztem a dátumokat, ezért rövid időre megszakad a kronológia, lévén a múlt héten elemzett mű ennél, illetve a jövő heti filmnél is később készült. Bocs.

ps 2: Engesztelésül lehet, hogy be fog kukkantani a Jézuska.

IMDB

Szólj hozzá!

Címkék: mocsok sexploitation dokumentumfilm russ meyer

A bejegyzés trackback címe:

https://mozimocsok.blog.hu/api/trackback/id/tr63836753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.