Cherry, Harry & Raquel! (1970)
Írta: Russ Meyer, Tom McGowan
Rendezte: Russ Meyer
Nyugodtan ki lehet jelenteni, bár még csak kalandozásaim közepénél tartok, hogy ez az a film, amit Meyer munkásságának relációjában mélyvíznek lehet nevezni. Ez már nem egyszerűen B mozi – azaz alacsony költségvetés, silány dialógusok, gyomorfelkavaró technikai megoldások –, hanem azon belül is a lehető leginkább nézőgyilkos műfaj, a sexploitation egyik klasszikus darabja. Előző filmünk egy paraszthajszállal még a ló innenső oldalára huppant (lévén kevesebb a pucérkodás, a történet pedig viszonylag egyenletesen színvonaltalan), de Cherry, Harry és Raquel sztorija már menthetetlen. Ez egy igazi, hőskori szoft-pornó.
Már a címből is ki lehet találni, hogy kik a főszereplők: Cherry, a barna, Raquel, a szőke, és Harry, a csődör, ebből a felsorolásból pedig a legtöbbször visszatérő motívum jellegét is könnyedén ki lehet következtetni. Persze, egy minimális háttértörténetet kapunk, de az a helyzet, hogy ebből már most alig emlékszem valamire, mivel a hangsúly nem éppen a narratívára van helyezve. A film legelején, míg megy a stáblista, egy barna hajú pasas adja át magát a testi örömöknek Raquel alatt, és ez a figura, jól jegyezzük meg, majd csak a leges-legutolsó jelenetben fog újra beköszönni. Ugrunk is egyet: Harry egy Mexikó melletti kis porfészek sheriffje, aki a helyi befolyásos politikus, Franklin, illetve latino beosztottja, Enrique segítségével csempész füvet az Egyesült Államokba. Ez eddig elég vagánynak tűnik, bár az aláfestő zene indokolatlansága és kritikán aluli minősége azért sejteti azt a káoszba fulladó unalmat, ami később jellemezni fogja az alkotást. Szóval, Franklin, miután kapott egy kis kényeztetést Raqueltől, azonnal megbízza az utolsó pillanatban rájuk robbantó Harryt, hogy mexikói csempésztársukat nyírja ki, mert az saját szakállára kezdett el iparkodni. Harry veszi az adást, szól Enrique-nek, bekocsikáznak a sivatagba, és várják, hogy Apache, a mexikói megjelenjen. Ez nemsokára meg is történik, kis lövöldözés után a dílernek azonban sikerül kimenekülnie a korrupt zsaruk csapdájából. Harry a balul sikerült hajtóvadászat részleteit elmeséli Franklinnek, aki dühében ráveszi a sheriffet, hogy drogvásárlást színlelve tegye el láb alól a derék Enrique-t, mivel az túl sokat tud. Ki is megy a sivatagba, a szokásos helyre, de mielőtt Harry kettőt pisloghatna, Apache újfent beleköp a levesbe és brutálisan halálra gázolja Enrique-t. És ez még semmi, Apachenak arra is volt ideje, hogy Franklint is likvidálja, a végső összecsapás a két életben maradt hősi titán között elkerülhetetlenné válik. Ennek megfelelően nem sokkal később puffogtatnak egymásra néhányat, kicsit birkóznak, aztán mindketten feldobják a bakancsot. Csak ezután jön a nagy meglepetés: az egész történetet Raquel írta, tehát amit láttunk, az az álom-az-álomban helyzetnek típikus esete. Ahogy pötyögi elégedett mosollyal a betűket írógépén, megjelenik a valódi Harry (konszolidált, mint a valódi Raquel), beleolvas az irományba, hátrafordul és odaszól annak a pasasnak, aki még a stáblista alatt forrt össze a pillanatnyi halhatatlanság kedvéért Raquellel, és a következőt mondja: "Öreg, nézd már a nővéred milyen klassz kis mesét rittyentett!".
Szóval ennyit a sztoriról. Amint mondtam, az ember így, szövegben szembesülve a látottakkal, akár azt is hiheti, hogy ez egy dögös akciófilm. Hát nem. A cselekmény lényegi időhalmaza nem több a film elején, illetve végén zajló 20-20 percnél, emellett az egyetlen halvány elmozdulás a teljes nihilből az a jelenet, amikor Raquel megtalálja a vérbefagyott Franklint, ennél több pozitívumról azonban nem tudok beszámolni. Ennek a műnek az igazi szellemi magja nem a bámulatos kalandok változatos ecsetelése, hanem a sok cici, és infantilis hancúrozás. Ugyebár, rögtön az első percben látunk egy vérfertőző összebújást, aztán Raquel Franklin ágyikójában oktat, hogy aztán Harry rájuk törjön, hazavigye a hölgyet, és ő is magáévá tegye. A következő aktus a balul sikerült lövöldözés után történik, Harry hazamegy, otthon a kisminkelten, tutira befésült hajú Cherry (Harry barátnője) alszik, mondanom sem kell, nem sokáig. Ezek után Franklin kényezteti magát kicsit Cherryvel egy kórházi ágyon, hogy aztán csak úgy, pusztán az esztétikai élmény kedvéért megcsodálhassunk egy anyaszült meztelen, ébenfekete hölgyeményt, amint nőgyógyászára vár. Mindeközben Harry összefut a sivatagban a Meztelen Nővel (róla később majd bővebben), kicsit megbütyköli annak lerobbant kocsiját; a következő jelenetben pedig már a Raquellel fetrengő Enrique-t látjuk szerény otthonában. Harry jószokásához híven megzavarja a szerelmeseket, beront az ajtón, elküldi Enrique-t valami olcsó szöveggel, és ráveti magát az ágyban árválkodó Raquelre. Ezek után a sokat látott hölgy átmegy Franklinhez a kórházba, de a vérbefagyott holttest látványa súlyos percekre szexképtelenné teszí hősnőnket: hál' Istennek a lelkiismeretes nővér nem más, mint Cherry, aki igyekszik mindenben a betegek kedvére lelni. Raquel, mint az kiderült, csak akkor érzi jól magát, ha eltévejed a szerelmes ölelések buja erdejében, így hát megkínálja egy kis fűvel az ápolónőt, jól beszívnak, táncolnak, végül az utolsó percekig kényeztetik egymást. És akkor most egy pár rövid mondat erejéig kitérnék a Meztelen Nőre: ő egy igazi Meyer-féle nagymellű, darázskirálynő-formájú cicababa, aki teljesen véretlenszerű időközönként megjelenik, hogy a legelképesztőbb hülyeségeket csinálja, természetesen anyaszült meztelenül. Mint a mérgezett egér, úgy rohangál a prérin, telefonközpont alkalmazottjaként irányítja a hívásokat egy vonatsínen, vad tornamutatványokat mutat be egy ágy fedélzetén, indián tollakkal a feje körül fára mászik, és hasonlók. A jelenség kibogozását az sem könnyíti, hogy a Meztelen Nő egy dugáson kívül semmilyen kapcsolatban nincs a film többi elemével.
Annak ellenére, hogy nem akartam hosszan beszámolni ezekről az embertpróbáló, kínkeserves, izzadságszagú percekről, mégis sikerült jónéhány sort legépelnem. Pedig tényleg szűkszavú voltam. Nem tértem ki arra, hogy Meyer minden egyes szexjelenetet úgy tár a néző elé, mintha szuperközelin kívül az égvilágon más beállítás nem létezne; hogy milyen ostoba mosolyok, és gyengén színlelt elélvezések teszik még elviselhetetlenebbé az elviselhetetlent. Egy árva szóban sem emlékeztem meg az aktusokat teljesen ellehetetlenítő, hipergagyi aláfestő zenékről. Pedig tehettem volna, mert van mit írni, de messze földön híresen visszafogott, konzervatív erkölcsiségem nem engedi, hogy irományaim szép lassan pornóelemzésekké silányuljanak.
Úgy írni Meyer filmjeiről, hogy a pornográf vonalat a lehető leghidegvérűbb közömbösséggel, illetve tárgyilagossággal kezeljem eddigi pályafutásom egyik legkomolyabb kihívása volt. Félre ne értsen senki, elismerem a műfaj nagyságát, progresszivitását, de a helyzet az, hogy egyszerűen nem az én világom. Engem Meyerből az érdekel, vajon mi volt a célja a filmezéssel? Persze erre gyorsan rá lehet vágni, hogy a színésznők levetkőztetése, és ebben van némi igazság, de én valami mást keresek. Engem az érdekel, hogyan nyer formát a blődség, illetve lírai butaság a meyeri görcsös teremtéskényszer útján. Szakértők valami hasonlót neveznek ars poeticának. Ebből a szempontból szemlélve a Cherry, Harry and Raquel sajnos egy meglehetősen vérszegény darab, sőt. Ez a film elintézte, hogy sötét felhőket lássak gyülekezni dvd lejátszóm környékén. Az arany középút bejárása, ami lehetővé tette a FP!KK! megalkotását, egyre távolabb kúszik a horizonton. A félreértések elkerülése végett hadd szögezzem le, nem azt várom, hogy Meyer újra megváltsa a világot, belátom, azt bőven elég egyszer megtenni. A problémám az, hogy a rendező úr mintha szándékosan tojna bele filmjeinek minőségébe. Simán készülhetett volna még néhány igazán dögös, belevaló mozi, ehelyett sorra készülnek a szoft-pornók. Olyan ez, mintha Einstein bedurcázna, és az általános relativitáselmélet publikálása után kizárólag háromjegyű természetes számok összeadásával foglalkozna. Van egy sanda gyanúm, hogy nehéz ünnepek elé nézek.
