Grizzly (1976)

Írta: Harvey Flaxman, David Sheldon
Rendezte: William Girdler

Mióta világ a világ, az igazán nagyszabású alkotások fokmérőiként tekintünk a minden részletet gátlástalanúl nyúló koppintásokra. Nincs is ebben semmi különös, hisz ha egy recept bevált, akkor minek változtatni rajta? Azzal persze nem mondok újat, hogy az utánzatok kivitelezésébe soha nem volt szokás annyi energiát fektetni, mint reklámozásába, ami jelentősen meghatározta a végeredmény élvezhetőségét. Volt azonban egy maréknyi lelket számláló stúdió Amerika keleti oldalán, egészen pontosan Atlantában, ahol tökélyre fejlesztették a lelkiismeretet nem ismerő lopást. A mai napon megismerkedünk a rövid, de annál jelentősebb múltú Film Ventures International stúdióval, illetve egyik tipikus munkájukkal, az 1976-ban legyártott Grizzlyvel.

Hűséges olvasóim talán még emlékeznek az oly sokszor emlegetett American International Picturesről, illetve Roger Corman New World Pictureséről írt szösszeneteimre, melyekben igyekeztem lecsupaszítani és megszerettetni a filmek mögötti háborgó elméket. Valami ilyesmi fog történni a következőkben is, hisz az imént említett két mammutvállalkozás méltó társa az eheti remekmű disztribútora, a Film Ventures International. A társaságot egy bizonyos Edward L. Montoro alapította a hatvanas évek végén, aki a legenda szerint egy igazi summer of love srác volt hosszú hajjal, szakállal, idióta ingekkel és tökig felhúzott trapéznadrággal, ám mikor megkezdődött a cégalapítás, egy külön az ügyre felbérelt stylist dörzsölt üzletemberré változtatta. Edet nem is annyira filmes rajongása (fiatal korában pilóta szeretett volna lenni, de egy baleset miatt felhagyott terveivel), mint inkább csalhatatlan üzleti érzéke vezérelte a társaság megalapításához. Kezdetben nagyrészét olasz importáruk forgalmazásával foglalkoztak, a legnagyobb sikert azonban Montoro egyszemélyes vállalkozása (ő írta, rendezte, pénzelte), a Getting Into Heaven c. szoftpornó-komédia aratta. A művekből befolyt összegből először 1974-ben sikerült nagyot dobbantani, amikor is elkészült a szintén olasz Beyond the Door c. horror, mely egyértelmű koppintása volt az egy évvel korábban megjelent, nálunk is jól ismert Ördögűző c. filmnek. Az eredeti alkotás forgalmazói, a Warner Bros. a Beyond the Door láttán annyira felpaprikázódtak, hogy azonnal beperelték Montoroékat szerzői jogok megsértése miatt, ám a vádakat később ejtették, miután a bíróság megállapította, hogy a WB nem rendelkezik kizárólagos jogokkal az egyes jelenetek fölött. A Beyond the Door megúszta a kulimászt, és az év legnagyobb független filmes sikerévé nőtte ki magát, ami megfelelő anyagi hátteret biztosított olyan kíváló alkotások legyártásához, mint pl. a harcművészetes Kill and Kill Again, a John Cassavettest besározó The Incubus, vagy az H. G. Wells-féle The Shape of Things to Come-adaptáció. Azonban a végzet őket sem kerülte el, az 1980-as The Great White c., sokadik Cápa-nyúlásukat már a törvény sem tudta oltalma alá venni. A mű alig egy hét után lekerült a műsorról, dollármilliókat bukva ezzel, és a társaságon belül szép lassan eluralkodott az anarchia. Montoro akkoriban már hatvanas évei felé közeledett, betegeskedett és éppen válófélben volt feleségétől. Egy szép napon, mikor már mindenből elege volt, fogta magát, és pontot tett a dolgok végére: besétált az irodájába, felmarkolt egymillió dollárt, és azóta nem hallani felőle. Senki sem látta, senki nem beszélt vele, mintha elnyelte volna a föld. Az FVI még pár évig vegetált, majd teljesen összeomlott, aminek következtében az ehéten teritékre kerülő Grizzly c. alkotás folytatása soha nem készült el.

Elnézve az eredeti művet, el kell ismernem, nem érte túl nagy veszteség a B-mozizás kedvelőit. A Grizzly egy tükörsima koppintása a Cápának, különbség egyedül a szereplők nevében, és a tálalásban fedezhető fel. Filmünk főhőse Michael, egy erdész, aki egy titokzatos körülmények közt felbukkanó, hatalmas gyilkos medvét próbál levadászni, kisebb-nagyobb akadályok közepette. Ha láttátok a Cápát, akkor mindent tudtok a Grizzlyről is: a hőst ebben a filmben is piszkálja egy mitugrász hivatalnok, itt is van a főellenség trófeájának megszerzéséért kitűzött káoszba fulladó civil próbálkozás, a végelszámolásnál a drága jószág a cápáéhoz hasonló körülmények közt dobja fel a bocskorát. A Grizzly ahhoz képest, hogy mennyire nélkülözi még a szikráját is az eredetiségnek, mégiscsak kellő pénzt és elismerést hozott a házhoz. Elévülhetetlen érvei vannak az olyan filmek, mint pl. a Piranha és még tucatnyi más ostobaság elkészülésében, melyek együtt már saját, angolul egyszerűen csak "Jaws-Ripoff"-nak nevezett műfajt alkottak.

Nehéz bármilyen pozitívumot leírni a Grizzlyvel kapcsolatban. Annyira nincs egy eredeti, saját gondolat a filmben, hogy az azoknak is nyílvánvaló, akik esetleg nem látták a Cápát (én határeset vagyok, nagyon rég láttam, és csak arra emlékszem, hogy rossz volt). Szokás szerint van egy főszereplő, van egy antagonista, van egy nőszemély, aki arra való, hogy a főszereplő minél több oldalát megismerjük, van néhány cimbora is, és van egy elbűvölően aranyos brumimaci is, akiről egyszerűen nem lehet elhinni, amit a film plakátja állít (hogy négy és fél méternyi emberevő szörnyeteg lenne). A szellemi igénytelenség természetesen a kivitelezést is magával rántotta: az egyik jelenetben – ugyan a fókuszponton kívül – tisztán kivehető a tükörképe az egyik guggoló mikrofonos srácnak, máshol csapók meg testrészek lógnak be, a maci vérengzései pedig el lettek intézve annyival, hogy a mindenkori áldozat kobakja ide-oda himbálódzik, majd látni néhány repülő testrészt. Csak az első háromnegyed óra után lóg be néha egy szőrös mancs, és még ennél is később csodálhatjuk meg a félelmetes brummogót. Ez a jelenség már a nemrég kitárgyalt The Giant Spider Invasion esetében is felütötte a fejét, de ott a szörnyek meglehetősen rövid szerepeltetését kompenzálja azok hajmeresztő gagyizmussal kivitelezett animálása, ezzel szemben a Grizzlyben egy teljesen átlagos macit kapunk. Ennek megfelelően a mű egyáltalán nem félelmetes, viszont annál inkább ostoba és unalmas. Azon kívül, hogy az egyik fickó mindenféle tudományos megalapozottság nélkül kijelenti, hogy egy óriási, négy és fél méter magas, több tonnás bestiáról van szó, semmi nem utal arra, hogy a fegyverekkel bebiztosított legények bajban lennének. Ezen még az a roppánt frappáns megoldás sem segít, hogy az állatot szinte kizárólag szemmagassága alatt fényképezték, amivel nyílván felsőbbrendűséget meg horrorisztikumot szerettek volna megteremteni. Egyébként a forgatáson az állatot úgy vették rá, hogy két lábra álljon és nyitogassa a száját, hogy mályvacukrot dobáltak neki, majd néhány falat után már csak lógatták előtte a finomságot. Szegény ördög, ha tudta volna, hogy mekkora hülyeségben vesz részt…

Az alkotás egyetlen pozitívumként kiemelhető része a zene. Nem azért, mert olyan lenyűgöző lenne, hanem mert házilag készült, és még arra is vették a fáradtságot, hogy a londoni filharmonikusokat kérjék fel az előadáshoz. A pillanat törtrészéig arra gondoltam, hogy ez talán az FVI igényességével magyarázható, de talán közelebb vagyunk a megoldáshoz, ha abból indulunk ki, hogy a hétköznapi muzsikusok Londonban is pénzből élnek, ezért nem igazán érdekelte őket, hogy mihez adták nevűket amíg állni tudták a villanyszámlájukat.

Nem érdemes tovább cukrozni a taknyot, ezért rövidesen lezárom irományomat. A Grizzly nem érdemel figyelmet, azt meg pláne nem, hogy végig is nézzük. Az érdeklődés tettekbe transzponálása mellett egyetlen érvnek talán azt lehet felhozni, hogy a kontinuitás végett mindenféleképpen jó, ha az ember tudja, hogy a hetvenes évek elejének blaxploitation uralmát az évtized végére megtörték a függetlenfilmes csórások. A Grizzly rossz, unalmas, ostoba. Kérjük a következőt.

IMDB