Space is the Place (1974)

Írta: Sun Ra
Rendezte: John Coney

Csalódást kell okoznom azoknak, akik azért néztek be, hogy felmarkolják heti hülyeség-adagjukat, mert ezúttal egy kakukktojás kerül teritékre. Az eheti alkotás rendezője, pontosabban szellemi atyja nem tetőtöl talpig dilettáns, nem is lökött, hanem a múlt század egyik kíváló, megbecsült, ám méltatlanul hanyagolt művésze. A továbbiakban nem is annyira a munkával, mint annak nagyhatású alkotójával, a free-jazz egyik vezéregyéniségével, Sun Rával fogunk megismerkedni.

Sun Ra soha nem tartotta fontosnak a magánéletére vonatkozó kérdéseket, a nyolcvanas évek végéig születési dátumát is csak találgatni lehetett. A világnak azon szeletei, melyeket nem tudott transzcendens jelentéssel megtölteni, számára teljesen irrelevánsak voltak, ezzel szemben minden, ami felkeltette benne a misztikus-kozmikus rezonanciát, természetes könnyedséggel vált részévé összetett, ugyanakkor letisztult eszmerendszerének. Zenei tehetsége egészen fiatalon nyílvánvalóvá vált, kamaszkorára már rendszeresen adott szólókoncerteket, de ennél jóval érdekesebb, hogy alig tíz évesen csatlakozott a szabadkőművesekre hajazó Pytiasz Lovagjai nevű felebaráti társaság gyerekeknek fenntartott szervezetéhez. Egészen gimnazista éveinek befejeztéig a rend aktív tagja volt, ám 18. életévét betöltvén úgy érezte, nézeteinek hitelesitéséhez nincs szüksége egy szervezet jóváhagyására. A folyamatos zenélés mellett megállás nélkül bújta az ókori Egyiptom történelmével, illetve hiedelemrendszerével foglalkozó szakirodalmat, ami egy különös élménnyel együtt mindörökre meghatározta egész gondolkodását. Történt ugyanis, hogy Sun Ra egyik nap (ő maga 1936-37 környékére helyezi az időpontot, közeli barátai az ötvenes évek elejére), meditáció közben éles fényre lett figyelmes. Saját elmondása szerint teste elváltozott, majd útnak indult és egészen a Szaturnuszig meg sem állt, ahol érkezésekor az idegenek rögtön egy színpadra teleportálták. Ott felszólították, hogy hagyja ott az egyetemet, és koncentráljon a zenére, pontosabban a zenén keresztül történő magasabb szintű kommunikációra. Ettől fogva Ra gyakorlatilag minden pillanatát a muzsikának, illetve a filozófiának (bár ő nem szerette ezt a kifejezést, saját gondolatainak rendszerére jobban szeretett egyenletként gondolni) szentelte. Szinte alig aludt, folyamatosan gyakorolt, komponált, felvételeket készített, zenészeket keresett, nem létező szabadidejében pedig többek közt a kabbalát, a rózsakereszteseket, a gnosztikus tanokat tanulmányozta, barátain keresztül eljutott a zen buddhizmushoz is, és az akkoriban reneszánszát élő fekete politikai kultúra köré szerveződő megmozdulások aktív szereplője volt.

Korábban már említettem, de csak a következőkben próbálnám meg felvázolni Sun Ra egyenleteinek lényegét. A feladat nem könnyű, mert amellett, hogy Sun Ra imádott a kérdésekre értelmetlennek tűnő válaszokat adni, nagyon kevés interjú maradt fenn, így csupán arra tehetünk próbát, hogy ezeket a foszlányokat összevessük verseivel és kompozícióival. 1989-ben, pár évvel halála előtt Jim Macnie újságíró egyik kérdésére elmondta, "Az emberek állandóan a filozófiámról kérdeznek, de az nem egy filozófia, hanem egy egyenlet", máshol pedig a két fogalom közötti különbséget is kifejti: "Az egyenlet különbözik a filozófiától. A filozófia olyasmi, mint a vallás, egyfajta elképzelés. Lehet igaz és lehet hamis. Én egyenletekkel foglalkozom" – azaz Sun Ra tudatosan távol tartotta magát mindenféle absztrakt érveléstől, gondolatrendszere alapjainak a logikát és a gyakorlatiasságot tartotta. Ugyanakkor ha elolvassuk verseit, csak nyomokban fedezhetünk fel logikai összefüggéseket. Ahogy "Kozmikus Egyenlet" c. versében írja:

A finom élő egyenletek
Csak azok számára tiszták
Kik rá kivánnak hangolódni
A Külső Kozmikus Világ vibrációira

Tovább bonyolítja az egyenletek megértését zenéjének hallgatása: beavatatlan füleknek a művész a hatvanas évek közepétől leginkább elviselhetetlen, kakafónikus, primitívnek tűnő munkákat készített, képzett hallgatónak kell lenni ahhoz, hogy ráérezzünk a kompozíciók egyensúlyára. Zenéjének kitárgyalása túlmutat ennek a blognak korlátain, ha valaki kiváncsi lenne Sun Ra szerzeményeire, ismerkedését értelemszerűen a korai felvételekkel kezdje, egészen a The Futuristic Sounds of Sun Ra c. albumig bezárólag, a bátrabbak pedig kóstoljanak bele bármibe, amit utána készített. Amit hallani lehet, az a hangok és ritmusok totális demokráciája.

Sun Ra gondolkodását széleskörű olvasottságából adódóan rendkívül sok impulzus alakította, melyek közül kiemelkedik az ókori Egyiptom világa. Ez a hatás a meglehetősen banális példáktól kezdve (mint pl. a koncerteken viselt egyiptomi motívumokkal tarkított jelmezek) egészen politikai szerepvállalásáig minden szinten tettenérhető. Véleménye szerint a görögök az egyiptomi kultúrát ugyanúgy saját érdekeik szolgálatában váltották aprópénzre, mint ahogyan tették azt a rabszolgákkal Észak-Amerikában. Sun Ra az ötvenes évek alatt rendszeresen tartott impromptu előadásokat lakásán, utcasarkokon, ahol épp eszébe jutott, melyeknek fő témája a fekete öntudat ápolása volt, a kihagyhatatlan misztikus-futurisztikus felhangokkal együtt. Palmfletjei olyan nagyhatású figurákhoz jutottak el, mint John Coltrane, avagy Elijah Muhammad, a szélsőséges nézetekkel finoman szólva kacérkodó Nation of Islam akkori vezetője. Frank Kofsky, amerikai marxista történész és jazzrajongó egyenesen odáig ment, hogy Sun Rát fekete nacionalistának nevezze, ám a történelem erre rácáfolt: Ra a hatvanas évek második felére kiábrándult a politikából, és ugyan továbbra is gyakran szóvá tette, hogy véleménye szerint a feketék nem használják ki tehetségüket, valójában ugyanolyan idegennek érezte az ő közösségüket, mint mindenki másét.

És hogy milyen a Space is the Place? Ha keveset látsz belőle, megérted, ha végignézed nem igazán, tehát kijelenthetjük, az egyenletek mechanizmusa tetten érhető. Rengeteget kapunk Egyiptomból és a kozmoszból, ezen belül a feketék identitáskereséséből, sok kiváló zenét hallhatunk, és saját szemünkkel győződhetünk meg Sun Ra földöntúli kisugárzásáról. Szerény elképzeléseim szerint egy ideális világban az emberek már egészen fiatalon szembesülnek a free jazz jelenségével, és szép módszeresen tanulják is annak hallgatását. Sun Ra nélkül nincs George Clinton, Bootsy Collins, afrofuturizmus, de még az MC5 sem úgy szólt volna, ahogy, és valószínű az egész hatvanas évek ellenkultúrája fele ennyire sem lenne izgalmas. A fllmet melegen ajánlom mindenkinek, tele van humorral, gondolatokkal, zenével, és még a Szaturnuszra is képes eldobni.

IMDB

Sun Ra és az Arkestra munka közben: