Glen or Glenda? (1953)

Rendezte: Edward D. Wood Jr.
Írta: Edward D. Wood Jr.

Az előző kritikámban azt írtam, a b-filmek szíve-lelke a történet. Űrbéli zombik, holdunkat benépesítő amazonok, gyilkos paradicsomok: mind kiváló alapanyagai egy gördülékeny b-mozinak. Ed Wood azonban nem véletlenül vonult be a mozitörténelembe, mint a b-filmek Orson Wellese: neki sikerült a bravúr, és előállt egy tökéletesen cselekménymentes alkotással. Egyetlen mondatban össze lehet foglalni a (1982-es újrakiadás) 74 percének narratíváját: Glen transzvesztíta, amit csak nehéz küzdelmek, komoly belső folyamatok lezajlása után tud bevallani szíve választottjának.

A film életrajzi ihletettségű. Wood gyerekkorától kezdve rendszeresen öltözött nőnek, annak ellenére, hogy heteroszexuális, sőt, barátai és kollégái leírása alapján egy igazi nőfaló macsó volt. Ezt a paradox helyzetet nem győzi sujkolni, a film egyik rövid jelenetében a melegek egy meglehetősen arrogáns sztereotípiájával  találkozhatunk. Két rosszarcú pasas kínálja egymást tűzzel és cigarettával, az egyik megpillantja Glendát, megpróbálja őt is egy cigarettával meghódítani, de Glenda azt a földre dobja, majd méltóságteljesen kisétál a kamera látószögéből. Ez azon rövid percek egyike, ahol komoly akció történik – egyértelmű, hogy Wood nem hatásvadász szórakoztatással akarta kicselezni nézőit, hanem meg akarta szólitani őket. A narrátor szerepét egy pszichológus (vagy orvos) játsza, intelmei (melyek alapvetően egy öngyilkosság körülményeit kutató rendőrhöz szólnak, néha viszont királyi többesszámba vált) Wood drámai képességeinek csúcsa. Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el:

"Nem is olyan rég, az emberek a következőket mondták: "Repülőgép? Minek? Hisz a Teremtő akaratának ellenére való. Ha a Teremtő azt akarta volna, hogy repüljünk, adott volna szárnyakat is" De repülünk. Némelyikőtök talán emlékszik a következő, még együgyübb fejtegetésre: "Autók? Csak elijesztik a lovakat. Ha a Teremtő úgy akarta volna, hogy körbeguruljuk a vidéket, akkor kerekekkel születtünk volna" Együgyü? Az. Nem születtünk szárnyakkal, vagy kerekekkel, de napjaink egyik elfogadott ténye, hogy kellenek nekünk. Így kijavítottuk, amit a természet nem adott meg nekünk. Különös, a természet mindezen dolgokat megadta nekünk, csak meg kellett tanulnunk hogyan rakjuk össze és hasznosítsuk a természet elemeit, ennyi. Ennek ellenére, a világot megrázza egy nemiszerv-átalakító műtét."

Ezen kívül még súlyos negyedórákon keresztül hallhatunk fejtegetéseket a modern, dolgozó férfi és az emancipált nő mindennapi viszontagságairól, a különböző urbanizációs folyamatok elidegenítő hatásairól, és nagyjából minden egyébről, ami egy füstös, borszagú kocsmából általában kihallatszik. A pszichológus mellett Lugosi a másik olyan szereplő, aki transzcendentális látnoki képességekkel bír. A doktorral ellentétben ő nem szavaival, hanem puszta látványával sugalmazza magából az istenit. Ugyan nem derül ki pontosan, hogy mi volt Wood célja az általa formált karakterrel, de az egyértelmű, hogy számára fontos, kihagyhatatlan figuráról van szó. Béla karaktere misztikus, csak nagy ritkán jelenik meg, akkor is teljesen váratlanul – de nem indokolatlanul: ha a rendező védjegyévé vált villámlást és mennydörgést látjuk, biztosak lehetünk benne, hogy Béla fog következni. Akcentusa, a mögötte diszkréten elhelyezett műcsontváz és a sejtelmes, alulról irányított megvilágítás mind azt sugallják, hogy egy nagyon félelmetes valakit látunk. De még az sem biztos, hogy földi halandót: egy gyönyörűen összevágott képen alul emberek (illetve azok altestét) látjuk, felül pedig Béla büsztjét - Béla mindenkit lát egyszerre, és felülről - Béla, mint Isten. E megtisztelő szerep csak méltóságteljesen, sallangmentesen játszható el, ennek megfelelően szövege leredukálódik néhány szó ismétlésére, és egy kisfiúkkal táplálkozó zöld sárkány emlegetésére.

A film csúcspontjának a Szelíd motorosok LSD-vel átítatott középrészét megszégyenítő negyedórás álom-flashback számít. Aki eddig nem tudta, hogy Lynch honnan vette ötleteit Cooper ügynök szürreális álomjeleneteihez, most megkapja a választ. Lehetetlenség szavakban plasztikusan leírni, mi történik. Mint minden elmélyült vizuális alkotás esetében, az elemzés itt hiábavaló, hisz a képek mondanivalója csak puszta látványukban fogható meg. Vonagló nők, Glen, Glenda, a mozizás történetének legrondább Lucifere, transzvesztiták és ujjal mutogató konzervatívok parádéznak pattogós jazz aláfestéssel megsegítve. Láthatunk egy megkötözős, illetve egy erőszakolós jelenetet, de nem kell megijedni, mindezt a Woodra jellemző szemérmességbe csomagolva. Mire véget ér ez az ámokfutás, teljesen elfelejtjük, hogy hol hagytuk el a konvencionális értelemben vett narrációs szálat, de szerencsére régi barátunk, a bölcs orvos minden különösebb előzmény nélkül gyakorlatilag ott folytatja, ahol abbahagyta – sőt, a biztonság kedvéért még néhányszor meg is ismétli mondókáját. A film szép lassan csordogál végefelé, és nem akarom a lényeget elárulni, de a végkifejlet tökéletesen kiszámítható, és egyáltalán nem katartikus. 74 perc, tele szereplőkkel, benne egy öngyilkossággal, transz-szexuálisokkal, Lugosival, és összesen 3, azaz három dolgot tudunk meg:
–A transzvesztita nem meleg
–A világot megrázza a nemiszerv-átalakító műtétek ténye (ne felejtsük, 1953-at írunk)
–Glennek van egy női oldala

Ed Wood ebben a filmjében bebizonyítja, miért akkora legenda. Nem kell fordulatokkal teletüzdelt, galaktikus összefüggéseket leleplező sztori ahhoz, hogy maradandót alkosson. A Glen vagy Glendában két kézzel szórja magából a szavakat, de ez nem túl meglepő egy olyan embertől, aki 17 évesen megnyerte az iskola leggyorsabb gépírója versenyt. Annyira elképesztő mennyíségű a szöveg, hogy lehetetlenség köztük, a szituációs játékok színvonalát alulról suroló jelenetek és a bevagdosott, teljesen véletlenszerű talált anyagok között valamilyen kapcsolatot találni. A szinészek hozzák formájukat, közölük egyértelműen kiemelkedik Lugosi. Tim Burton Ed Wood c. (egyébként A kategóriás, két Oscar díjas) filmje nem több, mint egy kedves kis másfél óra, épp ezért korántsem minden tekintetben hiteles forrásanyag, de hajlok arra, hogy csakúgy, mint a filmben, az igazi Wood sem árulta el Lugosinak, hogy mibe keveredett. Az ő figurájának egyszerűen semmi köze nincs a mindennapi problémákkal szembenéző, kispolgári transzvesztitákhoz, az irodában kedélyesen elbeszélgető rendőrhöz és orvoshoz, a néha bevillanó háborús jelenetekhez, bölényekhez és autókhoz. Semmi. Teljes mértékben zsánert játszik, egy ízig-vérig horror karaktert egy drámára épülő lélektani filmben. Arra gondoltam, talán a stáblista majd ki fog segíteni, de tévedtem: Lugosi mint tudós van feltüntetve – a film elején pár pillanat erejéig ugyan látható kezében egy füstös lombik, de valahogy ez nem elég magyarázatnak.

A Glen vagy Glenda volt Ed Wood első egészestés rendezése. A gyerekkorából eredő horror iránti rajongást félreteszi egy életművében is egyedülálló kisérlet kedvéért. Nem zombikkal és őrült tudósokkal leterhelt történetet kapunk, hanem kőkemény filozófiát a woodiánus iskolából, annak is leghitelesebb alakjának tolmácsolásában. Már csak ezért is ott a helye minden igazhitű b-mozi rajongó gyűjteményében.

IMDB
Trailer: